|
Őrség (A–B6) Úgy vonzza ez az érintetlen táj és 18 apró falva a stressztől,
szmogtól elfáradt városi embert, mint a mágnes. A különleges építkezési
mód, a mesterségek, a szokások mind úgy alakultak ki, hogy a természet állandó
próbára tette az itt élőket, akiknek őseit a honfoglalás (896) után telepítették
az Őrségbe. Feladatuk a határ és az átjárók védelme volt. Erdőirtással
vették el a házhelyet a természettől, s mivel a völgyek vizenyősek, nehezen
járhatóak voltak, a kisebb magaslatokon építkeztek. Így alakult ki az
egyedülálló települési forma, az úgynevezett szer, amikor is egy-egy dombtetőn
egy család élt. Nagy család, vagyis 20-25 ember. Ennyi szájat kellett
etetni a nehéz téli időben is, amikor a hó elzárta a falvakat a külvilágtól. Az
őrségiek nagyrészt önellátásra rendezkedtek be, többnyire csak magukra
számíthattak. A környék kiváló agyagából cserépedényeket készítettek, fából
faragták szerszámaikat, bútoraikat, fonták kosaraikat. A legtöbb ház
mellett ott a műhely, a faragókamra. Az Őrségben ma is dolgoznak a fazekasok,
három falu, Velemér, Gödörháza, Magyarszombatfa (B6) mestereinek
udvarán, az égetőkemencében fazekak, lábasok, tepsik, korsók, bögrék izzanak.
S a többi faluban a fafaragók, a kosárfonók és a seprűkötők sem hagytak
fel hivatásukkal. A házaknál mézet, szárított gombát lehet venni vagy
otthon préselt tökmagolajat, és a gazda pálinkáját, borát kóstolni.
Az Őrségi Nemzeti Park – fürdésre alkalmas tavaival, folyóival, zöld legelőivel,
kristálytiszta forrásaival – védett, illetve fokozottan védett terület. Több
mint hatvan százalékát vadakban gazdag erdő borítja. Főleg fenyves, s így a
kirándulókat, túrázókat, kerékpározókat gyantás, frissítő, tisztító illat kíséri.
Ez az Őrség illata.
Őriszentpéter, Pankasz (B6) A 18 településből álló tájegység központjában, Őriszentpéteren
láthatjuk az ország egyik legszebb román kori erődtemplomát.
Pankasz község értékes műemléke a 18. századi „szoknyás” harangláb. A harangot faszerkezet
tartja, melynek egyik ékessége a rozsszalmából készült zsúppal fedett alacsony tető, az úgynevezett
„szoknya”.
Velemér (B6) Az ország egyik leglátogatottabb műemlékéről, a falu melletti dombon álló, 13.
századi, gótikus és román stílusban épült templomról híres. 14. századi freskói szinte teljesen
beborítják a falakat.
Szalafő (A-B6) Az ősi, középkori településszerkezetet legjobban megőrző kicsi falu. Hét dombra
épült, s közülük az egyiken, a Pityerszeren, szabadtéri néprajzi gyűjteményt láthatunk. A szoba-konyha-
kamra beosztású, 19. század eleji, zsúptetős, tornácos lakóházakat, a műhelyt, a favágószéket, a
régi szerszámokat, az állatok itatására kialakított aprócska tavat és a Magyarországon egyedülálló
emeletes „raktárt”, földszintjén az éléskamrával, s felette a nyitott terménytárolóval. Az épületek legtöbbször
U alakú udvart alkottak, amit a negyedik oldalon embermagasságú kerítés zárt le. Így kisebb
erődítmény alakult ki.
Göcsej (B6) Az Őrséggel szomszédos Göcsejben, a közel hetven falut összefogó tájegységben is dombtetőkre
építkeztek az első telepesek. A nehezen járható utak miatt a külvilágtól elszigetelt falvakban
sajátos nyelvjárás alakult ki. Néhány kutató szerint ez hasonlít leginkább az ősmagyar nyelvre.
Zalaszentgyörgy (B6) román kori templomáról, Böde (B6) község a határában álló 13. századi templomról
ismert, Zalalövőn (B6) pedig római kori katonai tábort tártak fel a régészek.
Zalaegerszeg (B–C6) Műemlék lakóházat már csak keveset látni Göcsejben (B6), a régi épületeket
„átvitték” a tájegység központi nagyvárosába, Zalaegerszegre, ahol az ország első szabadtéri
néprajzi gyűjteményét alakították ki. A falumúzeumban a 150-200 éves berendezett házak,
a vízimalom, a pajták, a gémeskút egységes faluképet mutatnak. Zalaegerszegen érdemes felkeresni
a Göcseji Múzeumot is, a barokk plébániatemplomot vagy a skanzen szomszédságában
található olajipari múzeumot.
Az Aquacity a fiatalok által kedvel vízi vidámpark, a közeli Kehidakustány (C6) gyógy- és
élményfürdője pedig az egész család számára kellemes kikapcsolódást jelent.
|
 |
| Velemér, freskók |
| |
 |
| Pankasz, harangláb |
| |
 |
| Kehidakustány |
| |
 |
| Zalaegerszeg, skanzen |
|