|
A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, fontos hazai és nemzetközi idegenforgalmi
központ. Az opálos, sárgászöld színű, selymes vizű tó az ország
egyik legbecsesebb természeti kincse. Hossza 77 kilométer, szélessége 1,5
és 14 kilométer között változik.
A leglátogatottabb magyarországi üdülőterület a fürdésen, a vitorlázáson, a
sétahajózáson kívül sok más programot is kínál. A tó partján régi falvak és
történelmi jelentőségű települések sorát kereshetjük fel. Értékes múzeumokat
éppúgy találunk, mint kastélyt, várromot, gyógyfürdőt, vadászterepet,
ősnádast, golfpályát, híres gyógyfürdőket, ilyen például a messze földön ismert
Hévíz (C6).
A tó Európa egyik legkitűnőbb horgászterepe. A két keréken utazóknak a Balaton
körül kerékpárutak és térképek állnak rendelkezésükre. Kijelölt útvonalakon
járhatják be a tájat a bakancsos turisták is.
A gourmand-ok is jól választanak, ha idejönnek pihenni, hisz híres borvidékek
– a badacsonyi, a füred-csopaki, a Balaton melléki, a Balaton-felvidéki és
a boglári – találhatók a régióban; házias jellegű és balatoni halételeket kóstolhatnak
a csárdákban, borospincékben, éttermekben.
Azok sem unatkoznak, akik kulturális kalandra vágynak. A Balaton-parti települések
közül több nyári rendezvényekről is ismert: Siófokon (E6)
operettgálát, Tihanyban (D6) orgonahangversenyeket és szabadtéri előadásokat
rendeznek. Keszthelyen (C6) nyári és őszi fesztiválokat, komolyzenei
hangversenyeket. A fiatalok egyik legkedveltebb nyári happeningje, a
kapolcsi pedig – színházi előadásokkal, komoly- és rockzenei koncertekkel,
kiállításokkal, kirakodóvásárral – a Balaton-felvidék apró falvaihoz kötődik.
A tó két partja ugyanolyan ellentétpárt alkot, mint Budapestnél a Duna.
Az északi dombos, a déli sík, lapos. Északon hamar mélyül a tó, a délin jóval
többet kell gyalogolnia annak, aki úszni akar, viszont a sekély parti víz tökéletes
terep a gyerekkel nyaralóknak.
Keszthely (C6) A Balaton környéki városok között a legrégebbi. Fejlődését, kultúráját évszázadokon
át meghatározta az egyik leggazdagabb magyar arisztokrata család, a Festetics.
Pompás barokk kastélyuk, amely ma múzeum, a balatoni régió egyik legszebb műemléke.
Parkjában, fényes termeiben nyaranként hetente rendeznek koncerteket. Gyönyörű a Balatoni
Múzeum is, diorámái, tárlói bemutatják a tó keletkezését, élővilágát, régészeti leleteit,
néprajzát, fürdőéletének történetét. A római katolikus templom hajója középkori emlék, freskóit
a magyar gótika legszebb alkotásai között tartják számon.
Tihany (D6) A kéttornyú templomáról messziről felismerhető Tihany község csaknem ezer éve lakott.
Az 1055-ben létesített bencés apátság alapítólevele az első írásos magyar nyelvemlék. Az eredeti
épületnek ma csak román stílusú altemploma látható, fölötte szép barokk apátsági templom áll,
ahol nyaranta orgonakoncerteket rendeznek.
Balatonfüred (D6) Itt született meg a XVII. században a balatoni fürdőkultúra. Füred sok másban is az
„elsőségek városa”. Itt épült és indult első útjára 1846-ban az első gőzhajó, itt készültek később az első
vitorlás jachtok is, itt működött hajdanán az első magyar nyelven játszó kőszínház. A füredi sétát
érdemes a két évszázados Gyógy téren, a híres forrásnál kezdeni, majd a több mint százesztendős
parkban és a vízparti Tagore sétányon eljutunk a tó egyik legszebb kikötőjébe.
Balatonföldvár (D6) Üdülővárosnak tervezték a 19. század végén. Gyönyörű parkjai, remek vonalvezetésű
utcái, sétányai egyaránt dicsérik az egyik leghaladóbb gondolkodású magyar arisztokrata család,
a Széchenyiek ízlését, és a tervező hozzáértését. Telitalálat a város helyének megválasztása is:
tiszta időben Földvárról a Balaton teljes, 200 km hosszú partvonalát látjuk.
Siófok (E6) A Balaton egyik legforgalmasabb idegenforgalmi központja. Híres szülötte a világhírű
operettszerző, Kálmán Imre, akinek szülőháza ma a zeneköltő emlékmúzeuma. A Kálmán-kultusz
jegyében nyaranként két hónapon át hetente rendeznek itt operettgálákat. Siófok óriási diszkóival,
zenés szórakozóhelyeivel a fiatalság nyári „zarándokhelye”.
|
 |
| Tihany |
| |
 |
| Balaton, vitorlásverseny |
| |
 |
| Keszthely, Festetics-kastély |
| |
 |
| Salföld |
|